„Lassan több mint fél éve járok rendszeresen tornázni, és ez idő alatt már szinte minden óratípust volt lehetőségem kipróbálni. Talán éppen ezért is érzem úgy, hogy mostanra megtaláltam azokat az edzéseket, amelyek igazán közel állnak a szívemhez: a fit-ball edzéseket és a gerinctornát. Az órák minden egyes pillanatát imádom. A torna nemcsak fizikailag erősít, hanem lelkileg is feltölt, és minden alkalom után úgy érzem, hogy egy kicsit többet tettem magamért. Nagyon szeretem az órák hangulatát és azt a közösséget is, amely az elmúlt hónapok alatt kialakult. Több mint fél év alatt a torna számomra már nem egyszerűen egy mozgásforma lett, hanem egy olyan része a heteimnek, amit mindig várok.”
